VÁLTSON OLYAN KARRIERRE, AMI CÉLT, ÉRTELMET ÉS NAGY MEGELÉGEDETTSÉGET AD ÖNNEK!
Egy sikeres pályamódosítás tapasztalatai
„Aki azért vált, mert olyat szeretne csinálni, ami boldoggá teszi, nem kizárólag a pénz miatt, egy pillanatig se gondolkodjon, hanem lépjen, mert megéri. Aki kizárólag a pénzért akar váltani, gondolja át.”
Az alábbi riportot dr. Lukátsy Judittal készítettem, aki hosszú ideig dolgozott multinacionális környezetben, ahol vezetőként komoly pénzügyi sikereket ért el. Ma másoknak nyújt értékes segítséget gyógyító munkájával. Vállalkozóként, kevesebb fizetésért, de szabadon és boldogan. Ismerkedjünk meg Judittal!
Mi volt a legnagyobb ívű vagy legutolsó váltásod?
A legutolsó nagy pályamódosításom 2015-ben volt. Előtte kilenc évig voltam egy nagy biztosítótársaság fiókvezetője. Gyakorlatilag 18 évig dolgoztam a pénzügyi szektorban, jellemzően biztosítónál. Az elején üzletkötőként, aztán fiókvezetőként. Egy nagyon nagy bevételű, 70 milliárdos fiókot vezettem.
A fiókvezetői terület a szakmám csúcsa volt, hét számjegyű fizetéssel, ami sokszor nem egyessel kezdődött. A legtöbb üzletkötőm egyszerre 70 fő volt. Soha nem szerettem ezt a területet, ettől függetlenül sikeres voltam benne. Igazából ez a terület mutatta meg nekem, hogy mennyire sok pénzt lehet keresni. Soha nem kerestem ennyit, mint akkor. De aztán eljött az a pont, amikor egyre terhesebb lett az, amit csináltam. Szerettem az embereimmel lenni, de maga a munka terhes volt már.
Multiról beszélünk, ahol állandóan „ütik” a fejedet, szinte minden igazságtalan, és mindent ráfognak arra a hét számjegyű fizetésre, hogy márpedig azért ezt is, meg azt is meg kell csinálni. Igen, van egy szint, ameddig azt mondod, hogy ha ez az összeg megérkezik a számlámra, addig nem érdekel, de van egy pont, ami után ez már nem fér bele.
Mi volt az a konkrét szignál, ami elindította azt a gondolatot, hogy válts?
Egyrészt az egészségi állapotom. Állandó felfázások, sokszor begyulladt a lábam, bedagadt a torkom. Mindig nagyon egészséges voltam, úgyhogy egyre zavaróbb volt, hogy bár nem nagy és komoly betegségek voltak, de sokszor, és akár 2-3 napra kiestem a munkából. Ez volt az egyik, amire felfigyeltem, hogy a szervezetem tiltakozik minden ellen.
Volt olyan is, hogy egyszerűen nem volt kedvem bemenni dolgozni, inkább még köröztem párat a kocsival a munkahely körül. És azt láttam, hogy egyre kevesebb energiát fektetek bele ebbe az egészbe. Alapvetően 2016 végéig szerettem volna még ezt a munkát csinálni, de 2015 utolsó negyedévében a főnököm menesztett.
Mivel jó nevem volt a szakmában és sikeres voltam, sokan megkerestek, és nagyon jó munkát találhattam volna. De akkor úgy döntöttem, hogy arra az egy évre már nem megyek el dolgozni. Végkielégítésemet arra szántam, hogy ezt a mostani vállalkozásomat beindítsam. Most innen nézve, már örülök, hogy így történt, de az elején nyilvánvalóan voltak nehézségek.
Mi ez a vállalkozás, amit elindítottál, és miért pont ezt a területet választottad?
Ez a vállalkozás teljesen más, mint a pénzügyi terület, amiben dolgoztam, a gyógyításról szól. Kínai talpreflexológiával foglalkozom, és hipnózissal. Nekem mindig is az egészségügy és a gyógyítás volt az életem, ezzel is kezdtem a munkámat, nővérként kórházban dolgoztam. De irányt kellett váltanom, mert ott nem tudtam eleget keresni. És most visszatértem az egészségügyhöz, de nem annyira a nyugati, hanem inkább a keleti orvostudományhoz. És ez az, amit én szeretek csinálni.
Ma már nem keresek annyit, mint amennyit kerestem fiókigazgatóként. De annak a fele is elég. Gyakorlatilag másfél év alatt értem el azt a szintet, amire azt mondtam, hogy ha az meglesz, akkor jó és elég.
A tanulmányokat a biztosítói munkád után kezdted el?
Nem, azt már korábban. Azt tudni kell hozzá, hogy az előző férjem rákban halt meg. És amikor megbetegedett, alternatív gyógyászati lehetőségeket kerestünk. Akkor találkoztam a talpreflexológiával, amit meg is tanultam. Ennek köszönhettük, hogy az orvosok által mondott fél év helyett másfél évet tudott még élni, jó életminőségben. Ekkor szerettem bele a talpreflexológiába, és már tudtam, hogy egyszer csak ezzel fogok foglalkozni. Kezdetben főleg a barátoknak segítettem talpreflexológiával.
A hipnózissal férjem élete vége felé találkoztunk, segített a fájdalma csillapításában. Szintén tudtam, hogy meg fogom tanulni, nagyon vonzott, és a halála után el is mentem és megtanultam. A hipnózist az előző munkahelyemen üzleti szempontból gyakoroltam, és nagyon hatásos volt, megdöbbentő eredményeket értünk el vele.
Úgyhogy amikor kiszálltam az előző munkahelyről, akkor ugyan gyakorlat nélkül, de már az új ismeretek birtokában vágtam neki az újnak.
Mi volt a legnagyobb akadály, amivel szembe kellett nézned a pályamódosítás során?
Az egyik legnagyobb akadály a tapasztalat hiánya volt. Szemben az előző munkával, ahol 18 évig dolgoztam és nagyjából előre tudtam a forgatókönyvet, ezen a területen még nem voltam ennek a birtokában.
A vállalkozásépítéshez megvolt a szükséges tapasztalat, csak statisztikai adataim nem voltak, hogy ha valamit meglépek, pl. egy szórólapozást, egy weblappromotálást, vagy bármi egyebet, abból mi is lesz. Ez eleinte olyan volt, mintha vaktában lövöldöztem volna, és ez egy picit félelemmel töltött el. De hát erre, mondjuk, egy kicsit számítottam is.
Mi volt az előnye, és mi volt a hátránya a karrierváltásnak?
Előbb a hátrányról beszélnék, röviden. Míg az előző munkahelyemen kiszámíthatóan megérkezett minden hónapban a fizetésem a számlámra, bármit is csináltam, nyilván a vállalkozásban ez nem így történt.
Az előnye viszont az volt, hogy nem piszkált senki, nem követeltek meg stratégiai terveket, amit esetleg visszadobnak, hogy ez nem jó, dolgozzam át huszonötször. Nem pattogtattak és nem mondták meg, mikor minek kell megfelelnem, hanem azt csinálom, amit szeretek. Persze a fiókvezetői munkát is szívvel-lélekkel csináltam, de ma már minden reggel örömmel indulok el a munkába, akkor is, ha tudom, hogy reggel 8-tól este 8-ig itt vagyok. Olyan örömmel jövök, amit eddig még soha életemben nem éreztem.
Mennyi idő telt el a vállalkozás beindításától odáig, amikor annyi bevételed volt, hogy azt mondtad, ez így oké?
Az pont másfél év volt. Tavaly októberben volt az első olyan bevételem, amikor már nem kellett a tartalékhoz nyúlni.
Mik a tanulságai a pályaváltásnak?
Alapvetően semmit nem tennék máshogy, úgy érzem, mindent jól csináltam. A tanulság az, hogy jól döntöttem. Nagyon sokáig hívtak még az elején, hogy menjek másik biztosítóhoz. Jó fizetéseket ajánlottak, és akkor még nem jött a pénz ebből a vállalkozásból, és volt egy-két pont, ahol egy kicsit meginogtam. De csak magamban. És nagyon jól tettem, hogy nem adtam fel.
Amikor meginogtál, akkor mit tettél?
Nyilván egyrészről használtam a hipnózist mint lehetőséget. Másrészről, elgondolkodtam azon, hogy mennyit tettem bele eddig a vállalkozásba, és figyelmeztettem magam, hogy ne legyenek irreális elvárásaim. Megnyugtattam magam, hogy ez így rendben van, legyen türelmem, mert az, amit csinálok, és ahogyan csinálom, jó: biztos, hogy lesznek ügyfeleim. Azt kitűztem magamnak, hogy ha 2017. október végéig nem érek el egy szintet, amit elterveztem, akkor decembertől elmegyek máshova dolgozni. Erre nem került sor.
Mit üzensz azoknak, akik még a váltás előtt állnak?
Azt üzenem, hogy aki azért szeretne pályát módosítani, mert olyat szeretne csinálni, ami boldoggá teszi, nem kizárólag a pénz miatt, egy pillanatig se gondolkodjon, hanem lépjen, mert megéri. Aki a pénzért akar váltani, gondolja át.
Mennyiben élsz most más életet, mint korábban, a váltás előtt?
Sokkal nyugodtabb életet élek. Közel kerülhettem a természethez, egészen máshogy gondolkodom a világról, más dolgokat látok értéknek. A külsőségeket, amiket a multi megkövetel, végre elengedhettem. Például már nem kell azt figyelnem, hogy milyen tollat rántok elő a táskámból vagy milyen kocsival jelenek meg. Lehet, hogy van olyan, akinek ez még mindig fontos, de nekem most már nem.
Sokkal jobb érzés, szabadabbnak érzem magam.
TOVÁBBI ÍRÁSOK
KRÁNITZ ÉVA, MBA
Vezetőfejlesztéssel és karrierváltás tanácsadással foglalkozom.
Vezetői karrierje építésével, munkahely- és karrierváltással kapcsolatos témákban fordulhat hozzám.
Amiben számíthat rám:
vezetői karrierje építésének minden tekintetében, bővebben a www.vezetofejlesztes.hu -n,
professzionális és versenyképes álláspályázati anyag összeállításában, bővebben a www.szakmaioneletrajz.hu -n,
állásinterjúra, értékelő központra vagy bértárgyalásra való felkészülésben, bővebben a www.allasinterjutechnika.hu -n
ha váltani szeretne, megtalálja az új karrierirányt, és megtegye azokat a lépéseket, amelyekkel eléri a céljait: www.karriervaltas.hu.