Hogyan dolgozzuk fel a munkahelyünk elvesztését?

A munkahelyelvesztés veszteségérzésének fázisai

Végül mégiscsak megtörtént. Az elbocsátásról szóló cikkek és statisztikai adatok immár személyesen érintik: elbocsátották. Tudom, mit érez, velem is bontottak már szerződést, és több ügyfelem helyzetén keresztül is érintett a téma.

Mindenképpen hasznára válhat ebben a helyzetben, ha tudja, mire számíthat az elkövetkezendő hetekben, hónapokban. Hiszen minél tudatosabb, annál jobban felvértezi magát a hullámvölgyekkel szemben, melyekbe belekerülhet.

Elisabeth Kübler-Ross A halál és a hozzá vezető út c. könyvében öt fázist különít el, amit az ember végigjár a halálos betegség diagnosztizálásától a halál tényének elfogadásáig.

A munkahelyünk elvesztése, például a létszámleépítés miatti elbocsátás, nyilván közel sem annyira tragikus, mint a halálos betegség elfogadása, mégis hasonlóan boldogtalan és stresszes állapotokat élhetünk meg.

Éppen ezért érdemes ezeket a fázisokat megismerni:

1. Elutasítás
2. Düh
3. Alku
4. Levertség
5. Elfogadás

Mindenki másképpen éli meg a veszteséget, illetve nem egyforma intenzitással. Akár ki is maradhat egy szakasz, különösen elhúzódhat, vagy gyorsan véget ér.

Életkor és élethelyzet függvénye is, mennyi ideig maradunk bennük, és hogy egyáltalán megtapasztaljuk-e mind az ötöt. Ha például egy fiatal munkavállalóról beszélünk, aki nem rendelkezik hitellel, és gyereke sincs, valószínűleg keresztülmegy az elutasítás és a düh stádiumain, de aztán könnyűszerrel átugrik az elfogadásra.

Aki felelősséggel tartozik másokért, annak tovább tarthat eljutni az elfogadásig, hiszen sokkal nagyobb a stresszfaktor.

Vizsgáljuk meg a szakaszokat egyenként, és próbáljuk végiggondolni, mit tehet annak érdekében, hogy könnyebben feldolgozza a veszteséget.

Első fázis: Elutasítás

Ha átfut a fején a gondolat: „Nem akarom elhinni, hogy elvesztettem a munkámat”, akkor ön az első fázist éli meg.  Az elutasítással való megküzdés során a legfontosabb, hogy képes legyen megérteni és elfogadni a tényt, hogy kegyetlennek vagy igazságtalannak tűnő dolgok időnként megtörténnek. Később ezeket sokszor másképpen látjuk, éppen ellenkezőleg, a legjobb dolognak, ami velünk történhetett.

Az elbocsátás rávezethet bennünket arra, hogy életünk különböző területeit – beleértve a szakmai utunkat – újraértékeljük. Átgondoljuk, mi a fontos igazán a számunkra, miben hiszünk, és az életvitelünket olyan irányba változtassuk, amely jobban megfelel a belső igényeinknek.

Ajánlom önnek a Karrierváltás negyvenes éveinkben c. cikkemet, melyben az életközépi belső átrendezési folyamat pszichológiájáról írok részletesebben.

Az elutasítás fázisában a lényeg, hogy ne próbáljon úgy tenni, mintha csak váratlanul szabadságra küldték volna. Vagy ami még rosszabb, ne vegye fel az öltönyét, és ne üljön be az autójába reggelente, és ne töltse a napjait kávézóban újsággal a kezében, mint az Alul semmi (Full monthy) c. vígjáték egyik főszereplője.

A film 1997-ben Európai filmdíjat kapott, ha nem ismeri, ajánlom, hogy nézze meg, 90 percre garantáltan elfelejti, ami önnel történt, és ki tudja, talán még ötleteket is meríthet a filmből J.

Második fázis: Düh

Amint túllépett a munkahely elvesztésével járó kezdeti sokkélményen, elképzelhető, hogy intenzív harag keríti hatalmába. Dühös lesz önmagára, a főnökére, a cégre, vagy úgy általában a pocsék gazdasági helyzetre. Különösen ha keményen dolgozott, és „szívét-lelkét beleadta”, akkor nyilván jobbat érdemel!

Megértem, ha úgy érzi, sérült az önérzete, igazságtalanul bántak önnel, és nagy csalódás érte. Ez az egyik legnehezebb fázis, és gyakran megsínylik a hozzátartozók is. Próbálja az érzelmeit egészséges módon kifejezni. Öntse ki a szívét a családjának és a barátoknak, vagy akár forduljon szakemberhez.

Meg kell találni a legjobb módját, hogy képes legyen uralkodni a negatív érzelmein, például kezelni a dühét, haragját.

Harmadik fázis: Alku

Kübler-Ross eredeti modelljében ez egy olyan tudatalatti formulában tükröződik, ahol egy felsőbbrendű hatalommal alkudozunk: „Bárcsak lenne még egy esélyem.”

Nem javaslom azonban, hogy visszamenjen a főnökéhez, és felajánlja például, hogy csökkentett fizetésért is hajlandó dolgozni. Vagy nekiálljon alkudozni, hadd menjen vissza részmunkaidőbe vagy tanácsadói munkakörbe. Fordítsa energiáit inkább a továbblépésre.

Egy ügyfelem ebben a fázisban lehetett, amikor megkeresett és arról számolt be, hogy sokat gondolkodik azon, vajon mit tehetett volna másképpen, hogyan lehetett volna jobb vezető. Értékes tanulságokat vont le, jóllehet teljesen nyilvánvaló volt, hogy ezeknek semmi köze sincs a váratlan elbocsátásához.

A múlt feldolgozása is része lehet a folyamatnak, különösen akkor, ha az élményeit, tapasztalatait nem volt ideje, lehetősége valós időben feldolgozni.

Negyedik fázis: Levertség

„Ha egy ajtó becsukódik, valahol kinyílik egy másik” – régi közhely, de nem árt egy kis kiegészítés: Van egy folyosó is az ajtók között, és azon végigmenni bizony önuralmat, bátorságot igényel.

Ha végre felismerte, hogy a neheztelése, negatív belső beszéde sehova sem vezet, és a munkáját bizonyára nem kapja már vissza, könnyen lehet, hogy levertté válik, rosszabb esetben eluralja a céltalanság érzése.

Müller Péter szerint a „Levertség olyan helyzet, amiben az embernek nem szabadna levertnek lennie”. Jóskönyvében azt írja, hogy a megoldás nem a külső, látszólag vesztes üggyel való foglalatosságban van, hanem a könyörtelen bátorságban, amellyel fellépünk a saját gyengeségünk ellen.

„Az embert a nehéz korszak – mint az íjat – megfeszíti: minél jobban feszül, annál messzebbre lő majd.”

Ha most éppen ebben a fázisban tart, lélegezzen fel, az ugyanis már az elfogadás előszobája. Fontos lépés, hogy bánkódik az elvesztett állása után, mert ez mutatja, hogy végre elfogadja, mi történt valójában.

Mit tehet, hogy megbirkózzon az önön eluralkodott rosszkedvvel? Fogadja el, hogy a munkája elvesztése nem az ön hibája. Vagy ha netán mégis az ön hibája volt, tanuljon belőle, bocsásson meg magának, és lépjen tovább.

Gondoljon arra, és ezt erősítgesse magában, hogy egészen biztosan valami jobb vár önre a jövőben. Kulcsfontosságú, hogy pozitívok legyenek az elvárásai önmagával és a helyzet megoldásával kapcsolatban.

A levertségtől szabaduljon meg mielőbb, például cserélje örömteliségre olyan tevékenység végzésével, ami lelkesíti, feltölti.  Szereti a filmeket? A felhangolódáshoz ajánlom A kezdő (Intern) c. 2015-ös filmet, melyben Robert De Niro egy 70 éves, munkát kérő gyakornok főszerepét alakítja, zseniálisan.

Ötödik fázis: Elfogadás

Végül elfogadja a helyzetet: az elbocsátás nem az ön hibája volt, vagy ha mégis, tanult belőle. Kompetens és értékes ember, aki rendelkezik olyan tulajdonságokkal, amikre a következő munkahelyén építhet.

És a jó hír? Megbirkózott azokkal a nehézségekkel, amelyek a munkahely elvesztésével járnak. Mindez megerősítette lelkileg.

Nincs konkrét időhatárhoz kötve egyik fázis sem. Mint már említettem: akár át is ugorhat egy-egy fázist, vagy végigéli mind az ötöt más és más formában. Ha úgy érzi, beleragadt egy fázisba, és képtelen egyedül megbirkózni vele, kérjen bátran szakmai segítséget a továbblépéshez!

A munkahely elvesztése felzaklató, nyugtalanító érzéssel jár. A legtöbb szakember egyetért abban, hogy az emberek öt fázison esnek át a veszteség feldolgozása során, hasonlóan ahhoz, amit közeli hozzátartozó halálakor érzünk: elutasítás, düh, alku, levertség és végül az elfogadás.

Hagyjon időt magának, hogy képes legyen megküzdeni mind az öt fázissal. Beszélje ki az érzelmeit, öntse ki a szívét bátran, végezzen olyan tevékenységet, ami igazán örömet okoz, és lépjen tovább.

Az örök filozófia bölcsessége

Amikor már sikerült elfogadnunk az elbocsátás kapcsán felmerülő érzelmeket és fájdalmat, és amikor ezek elmúlnak, elkezdhetjük magunkban a mélyebb értelem keresését. Annak az üzenetnek  a felkutatását, amelyet az élet akar közölni velünk, hogy rátaláljunk az útra, amelyen haladnunk kell.

Az örök filozófia azt mondja, hogy nincsenek kudarcok, csupán felkérés van arra, hogy tanuljunk és fejlődjünk.

Ha megértjük, hogy egy bizonyos munka nem nekünk való, azzal az élet csak arra hívja fel a figyelmet, hogy „Most kaptál egy ajándékot, amelyet azonban nem csomagoltak be szépen, így először igen fájdalmas meglepetés”.

Gondolkodjunk el azon, mi történt, hogy jobban megértsük, mi is valójában a feladatunk, és milyen szerepet nem kell vállalnunk. Nézzünk még mélyebbre és látni fogjuk, hogy új út tárul fel és vezet el oda, ahová a tehetségünk szólít.